„Olyan barátságtalan.” „Ő egy igazi szekptikus.” „A gyerekem megint rosszalkodott.”
Ezek a kifejezések, bár ártatlannak, a másik egyszerű leírásának tűnhetnek, valójában televannak ítélkezésünkkel.
Mit tett vagy mondott az az ember, amitől a konkrét viselkedésére való koncentrálás helyettátugrottam arra a következtetésre, hogy ő „barátságtalan”, „szkeptikus” vagy„rosszalkodott”? Miért van az, hogy azonnal címkéket teszünk az emberekre, majd azoknakmegfelelően viselkedünk velük?
Amint meghoztunk ilyesfajta ítéletünket a másikról, legyen az pozitív vagy negatív, elkezdjükaz embereket a saját címkéink alapján kezelni, azt mondani, hogy ő ilyen típus. Úgyviselkedünk, mintha ez egy tény lenne, ami végül meghatározza, hogyan bánunk,viselkedünk a másikkal.
Épp ezért vannak fenntartásaim a klasszikus értelemben vett személyiség típusokkal, amik széles körben elterjedtek,és vállalati környezetben a legkedveltebb módja a dolgozók , munkatársak osztályozásának, kategorizálásának. Hallottam már olyat, hogy valaki úgy mutatta be magát, illetve munkatársát, hogy „INTJ”, és hasonlók. (MBTI) Egy kollégám egyszer azt mondta nekem: „Te egy igazi ’D’ vagy, ugye?” (DISC) Tény, hogy ezek az eszközök sok embernek segítenek saját maguk alaposabb megértésében, és hogy megtanulják kezelni, hogy nem mind vagyunk egyformák. A probléma ott jelentkezik, amikor a munkáltatók ezeket a rendszerekethasználják döntéseik megalapozásához ha felvételről, elbocsájtásról vagy épp előléptetésrőlvan szó, netán arról, hogy ki kapja meg a nagy sikert ígérő projektet. „Talán mégsem kéne előléptetünk, nem tűnik egy menedzser típusnak.” „Nem hiszen, hogy neki kéne adnunk ezt a projektet – folyton a fellegekben jár.”
Ilyen például Amerikában a „republikánus államok” (red states) vs. „demokrata államok” (blue states) címkézés is. Ebben az esetben a kék és a piros nem csupán leíró színek, hanem ítélettel teli kijelentések. Habár ez nagyon is aktuális, valamint gyors és egyszerű módja annak, hogy a lényegre térjünk, szerintem az ilyen és ehhez hasonló politikai, etnikai vagy társadalmi címkék használata nagyon megosztó, és hajlamosak vagyunk emiatt eltávolodni egymástól, holott ez az alap nem is valódi. Épp úgy, mint bármelyik címke amely megítélésünket és csoportosításunka hordozza, ez a fajta címkézés is egyirányú és korlátolt,és egyáltalán nem határoz meg pontosan egy egész államot, vagy írja le emberek egy csoportját.
ÁCSI
Az ilyesfajta címkézés segít elfelejteni közös érdekünket és fenntartásainkat. Ehelyett a közöttünk lévő különbségre koncentrálunk, és kihangsúlyozzuk azokat a dolgokat, amik megkülönböztetnek vagy elválasztanak minket egymástól, amiktől kapcsolatunkban távolság, súrlódás és feszültség keletkezik. A Gordon módszerben erre mondjuk, hogy GLOP (General Labeling of People), vagy magyarul ÁCSI (Általános Címke Saját Ítélettel).
A címkézés eredményezheti azt is, hogy magunkat, vagy épp a másik személyt nem önálló egyénként kezeljük, hanem egy bizonyos fajta személyként. Gondolj arra, gyerekkorodban mi mindent mondtak neked a szüleid. Nekem ilyeneket: „Nagyon önző vagy.” , „Igazán felelősségteljes vagy.”, „Olyan makacs tudsz lenni.”, „Olyan önálló vagy, mint disznó a jégen.” Hát nem lenyűgöző, hogy megmaradnak ezek a címkék egész életünkre, és ha hagyjuk, mennyire befolyásolják, hogy hogyan alakul életünk?
A másik baj a címkézéssel, hogy olyan viselkedések után kezdünk kutatni, amikalátámasztják ítéletünket, és gyakran figyelmen kívül hagyjuk az ellentmondásosbizonyítékokat.
A VISELKEDÉSEK MEGFIGYELÉSÉNEK MÁSIK MÓDJA
A viselkedés maga csupán annyi, amit látsz vagy hallasz. Mit mondott az az ember? Mit csinált a gyerekem? Vagy mit nem csinált? A szándékaik, érzéseik, hangulatuk és gondolataik nem részei a viselkedésüknek, hiszen csak ők ismerik, az ő belső valójukban létezik, így mi nem is tudjuk igazán megfigyelni ezeket. Legfeljebb találgathatunk, hogy mi lehet az.
Íme a különbség a címkézés és a viselkedés leírása között.
„Olyan barátságtalan.” Nem mosolygott rám, és nem mondta, hogY, „Szia”.
„Ő egy igazi szekptikus.” Nagyon sok kérdést tett fel a meetingen.
„A gyerekem megint rosszalkodott.” Lepakolta a müzlis dobozokat a boltban a polcról a földre.
Látod? Ezekben a viselkedés leírásokban nem található meg az ítéletem, a rosszallásom vagy az elutasításom. Nincs benne hibáztatás. Mostmár könnyen beláthatjuk, hogy a probléma abban rejlik, hogy hajlamosak vagyunk átugrani a feltételezésünkre, hogy a másik a szándékai vagy az érzései miatt viselkedi úgy ahogy.
Tessék, gyakorolj egy kicsit! Próbáld meg az alábbi címkéző állításokat átírni viselkedésre.
„Ő egy kocka.”
„Túl válogatós vagy.”
„Borzasztó felelőtlen tud lenni.”
„Te csak egyszerűen féltékeny vagy.”
„Baromi gyerekesen viselkedsz.”
MIT TUDSZ TENNI?
Figyeld meg, tudatosítsd magadban, hogy mikor és mennyire vagy hajlamos saját magadvagy mások címkézésére. Ha azon kapod magad, hogy a másikat értelmezed, értékeledvagy ítéled meg éppen, tudatosan törekedj arra, hogy visszatérj rá és helyette pontosan leírda viselkedést.
Nagy előnye van a viselkedés leírásának a címkézéssel szemben. Mégpedig az, hogyezáltal fenn tudod tartani kapcsolataidat, azok fejlődni fognak, megerősödnek, és továbbviszik ezt egyéb kapcsolatokba is.
Forrás: www.gordontraining.com
#címke #viselkedés #Gordonmódszer #kommunikáció #személyiség