Mi az a Gordon Módszer?
A Gordon Módszer egy kapcsolatközpontú kommunikációs szemlélet, amely segít a konfliktusok békés kezelésében, az együttműködés kialakításában és a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok építésében. Dr. Thomas Gordon pszichológus több mint 60 éve kidolgozott módszerét ma már több mint 50 országban tanítják szülőknek, pedagógusoknak, vezetőknek és segítő szakembereknek.
Ismerje meg Dr. Gordon munkásságát és módszerét!

DR. THOMAS GORDON
Dr. Thomas Gordon (1918. Illinois - 2002. Kalifornia) széles körben ismert úttörője a kommunikációs készségek és a konfliktuskezelés módszerei oktatásának szülők, tanárok, fiatalok, vezetők és alkalmazottaik számára. Az általa kifejlesztett Gordon Modell koncepció ma már világszerte elterjedt. Dr. Gordon klinikai szakpszichológus, BA-diplomát szerzett a Depauw Egyetemen, MA-diplomát az Ohio Állami Egyetemen, valamint doktori címet a Chicagói Egyetemen. Itt öt évet tanított is, együtt Carl Rogers-szel, aki mint kolléga és barát meghatározó Gordon életében. 1942-1946-ban az Amerikai Hadsereg légierejénél szolgált mint oktató kapitány, és a pilóták pszichikai felkészítéséért is felelt.
Nyolc könyvet írt, melyek 32 nyelven és több mint 7 millió példányban keltek el világszerte. Ezen felül, Dr. Gordon több mint 50 tanulmányt közölt szervezeti vezetésről, kommunikációról,
tanácsadásról, fegyelemről, családról, konfliktuskezelésről és a demokratikus döntéshozatalról.
A Szülői Eredményesség Tréning (PET) program a világon az első készség-alapú képzési program szülők számára (1962 óta). A Tanári Eredményesség Tréning (TET) programot ezt követően vezették be, az iskolai élet demokratizálása céljával. A Vezetői Eredményesség Tréninget (VET) világszerte vállalatok százainál tanították már, köztük számos Fortune 500 vállalatnál is. Dr. Gordont a demokratikus és együttműködésen alapuló vezetési modell kifejlesztőjeként tartják számon a világon.
A családok és a gyerekek életének korszerű felfogására a Fehér Ház meghívott előadójaként is nagy hatást fejtett ki; tanácsadója volt a „Konferencia a Gyermekekről” munkafolyamatnak (1970) . Számos díja közül a legfontosabbak: elsőként vehette át az USA Carrier Achievement Award díját; 1999-ben neki ítélték az Amerikai Pszichológiai Alapítvány Aranyérem díját az alkalmazott pszichológiában elért eredményekért; 2000-ben Életműdíjat nyert a Kaliforniai Pszichológiai Társaságtól. Ausztrál tanárok és szülők szervezetei, életművének a társadalmi együttműködésre gyakorolt pozitív hatása elismeréseként, Dr. Gordont Nobel békedíjra jelölték.
Thomas Gordon nemcsak tudós volt, hanem apa és társ is: két lánya, két unokája és három
dédunokája van. Szerette a zenét, a táncot, az utazást, a nagy vendégségeket és a hosszú, vidám beszélgetéseket barátai társaságában, bárhol a világon - így Magyarországon is, ahol többször járt.
Miben segít a Gordon Módszer?
✔ amikor sok a veszekedés
✔ amikor a gyermek nem működik együtt
✔ amikor kamaszoddal nehéz szót érteni
✔ amikor vezetőként konfliktusokat kezelsz
✔ amikor pedagógusként szeretnél kevesebb fegyelmezéssel dolgozni

A GORDON MÓDSZER EREDETE
írta dr. Thomas Gordon
Gyakran megkérdeznek, mikor és hogyan fejlesztettem ki azokat az eszközöket, azt a rendszert, amit ma Gordon Módszernek hívunk. Az eredményes kommunikáció eszköztárát minden általunk kínált tréningen megtanítjuk szülőknek, pedagógusoknak, vezetőknek, magánembereknek.
Kezdetben a módszert "Csoportközpontú vezetésnek" hívtam. A chicagoi egyetem végzős hallgatója voltam, amikor professzorom, dr. Carl Rogers megkért, írjak egy fejezetet készülőben lévő könyvéhez. Korábban már elkezdtem érdeklődni a vezetői terület iránt, így Rogers felismerte, hogy a vezetői gyakorlatról szóló modellem az ő új személyközpotú pszichoterápiai metodológiájának alkalmazása volt. Könyvének címe 'Személyközpontú pszichoterápia' [Client-centered Psychotherapy], ez a mű egyúttal hozzásegítette őt, hogy a világ egyik leghíresebb és legelismertebb pszichológusa legyen.
A Gordon Módszer alapjait ebben a könyvben megjelent fejezetem alkotja: 'Csoportközpontú vezetés' címmel.
Később, több könyv, egyetem és további tanulmányok után az általam megalkotott modell elérte ma is ismert és tanított formáját. Legfőbb alkotóelemei:
- Viselkedés ablak
- Értő figyelem
- Közléssorompók
- Én-üzenetek
- Eszközváltás
- Konfliktus kezelés III. Módszerrel
- Értékütközések
Végül szeretném kihangsúlyozni a 'Gordon Módszer' univerzalitását, ami egy olyan eredmény, amire kezdetben nem is számítottam. Ma már tudjuk, hogy az általam létrehozott modell, csakúgy mint a könyveim, a világ több, mint 50 országában arattak sikert, számos különböző időben és kultúrában. Instruktoraink ezekben az országokban nem érezték szükségét, hogy a modellen változtassanak.
Így bizonyos lehetek abban, hogy az olyan értékrendek, mint az egyenjogúság, egymás szükségleteinek tiszteletben tartása, együttműködő kapcsolatok és békés konfliktuskezelés egy nap globális értékekké válnak.
