Két szó, amitől kimenekülök a világból.
Csupa jó szándékkal, jó indulattal, annyian és annyit mondják, hogy számomra, és az eddig általam megismert gyerekek számára teljesen jelentőségét veszítette. Egy üres borsóhüvely, szemek nélkül.
Szeretném alaposan körbejárni az "ügyesvagy" jelenséget, és segítséget nyújtani mindazoknak, akik szívesen kipróbálnák, hogy mást is mondjanak gyermeküknek.
Röviden arról, hogy miért is problémázok ezen: két kis sztorival szeretném árnyalni a helyzetet.
Játszótéren: Óvodás korú kislány nagy lelkesen mászik fel a toronymászókán, lecsúszik a csúszdán, majd kezdi előről. Anyukája a közeli padon ülve kürölbelül 4 másodpercenként odakiabál: "Ügyes vagy Bogi!" A gyerek látszólag nem reagál ezekre, önfeledten játszik. Anyukája telefonja megcsörren felveszi, beszélget. Elmaradnak az odakiabálások. Pár perc múlva Bogi kiabál: "Anyu, ügyes vagyok?" Anyukája nem válaszol, telefonál, így Bogi hamarosan minden lépés, mozdulat után felteszi a kérdést. Végül anyukája dühösen válaszol neki, mert nem hagyta telefonálni.
Nagymamánál: Zizi a nagyinál uzsonnázik, eszegeti a tányérjára kitett kis katonákat. Nagyi minden falatnál tapsikol "Ügyes vagy, ügyes vagy!". Végül Zizi jól lakik, de maradt még pár falat a tányéron, amit már nem szeretne megenni. "Az ügyes kislányok megeszik az uzsonnát." hangzik a bátorítás, és Zizi lesütött szemmel elsüllyed a tányérja mögött.
"mindig is vegyes érzéseim voltak a pozitív értékeléseket tartalmazó üzenetekkel kapcsolatban, főleg azon meggyőződésem miatt, miszerint a dicséret gyakran manipulatív, és káros hatásai vannak a szülő-gyerek kapcsolatban. A gyerekek dicsérgetését gyakran az motiválja, hogy a szülő rá szeretné őt venni valamely viselkedésre, ami szerinte jó vagy helyes." [Dr. Thomas Gordon P.E.T.]
Kétélű dolog ez a dícsérgetés. Előfordult, hogy számoltam, hogy egy gyerekekkel töltött program alatt hányszor hangzik el anyukák, apukák, nagyikák szájából ez a "dícséret", de hamar olyan hatalmas számoknál tartottam, hogy inkább elengedtem a számolást. Túl sok.
Túl sokszor. Egyesrűen jelentését vesztette. Ugyanakkor szeretném leszögezni, semmi rosszat nem gondolok azokról, akik oly szorgosan záporozzák az ügyesvagyot.
Most, hogy tisztáztam, miért is foglalkozom a témával, vegyük számba, mikor és milyen indíttatásból mondják oly sokan, hogy "Ügyes vagy!", és mit is lehetne mondani helyette.
Szeretné kifejezni elismerését a gyermek [másik személy] teljesítményét illetően. Milyen csodás és fontos dolog ez! Ebben az esetben érdemesebb valóban saját magunkról beszélni, a saját jó érzésünket kimondani, lehetőleg minél árnyaltabban. Az "Ügyes vagy" semmit nem mond el rólunk, hiába vgayunk lelkesek, boldogok, ez nem hallatszik belőle. A magyar nyelv olyan gazdag választékot biztosít számunkra: Örülök! Nagyon tetszik! Köszönöm! Ezt igazán szeretem! stb.
Szeretne visszajelzést adni a gyermek viselkedéséről. Ebben az esetben az "Ügyes vagy" semmit nem mond, nem közöl információt a gyermekkel a viselkedésével kapcsolatban, csupán egy minősítést, címkét. Adjunk inkább valódi visszajelzést: Látom, hogy sikerült! Azta, már egyedül is meg tudod csinálni! Felmásztál, váó! Hűha, mennyit dolgoztál ezen a rajzon!
Úgy érzi, hogy mondania kell valamit. " A szülő azzal is kimutathatja elfogadását, hogy nem avatkozik bele a gyerek tevékenységébe. ... A gyerek azt érzi így, hogy „amit most csinálok, az rendben van”, „anyukám elfogadja, amit most csinálok éppen”. Az, hogy távol tartjuk magunkat attól, amivel a gyerekünk épp foglalatoskodik, nagyszerű módja az elfogadás szavak nélküli közvetítésének. Számtalan szülő nem is veszi észre, milyen gyakran küld gyerekeinek el nem fogadó üzenetet pusztán azáltal, hogy beavatkozik, társul, ellenőriz, csatlakozik... A felnőtt nagyon gyakran megakadályozza, hogy a gyerek csak úgy „legyen”." [Dr. Thomas Gordon P.E.T.] Tehát olyan is van, hogy nem kell mindig mondani valamit. Nem szükséges állandó háttérzajként, gyermekünk sajátbejáratú sportkommentátoraként szerepelnünk.
Tehát úgy érzem, a fent felsorolt helyzetekben bőven tehetünk mást is, bőven mondhatunk mást is, vagy akár csendben is maradhatunk, és élvezhetjük a "vanást." Így ha a megmaradt esetekben mégis azt mondjuk néha, "Ügyes vagy", annak lesz értéke, lesz jelentősége, a másik értékelni fogja.
Comentários