7 évvel ezelőtt, mikor a kislányom még totyogó volt, összefutottam egy baráti anyukával a játszótéren. Azon a délutánon, ahogyan a kicsiket toltuk a babakocsikban, egyszer csak felém fordult és azt kérdezte: „Érezted már valaha, hogy az anyaság milyen magányossá tesz?”
„Igyekszem betáblázni a napjaimat” – válaszoltam. Majd eldaráltam egy rakás baba-mama programot, amikről úgy hittem, elfeledtetik az egyedüllétet. „Próbáltad már a zenezugot vagy a baba-mama jógát? Mi a helyzet a baba meditációval? Én heti egyszer Berkeley-be autózom mindfullness (tudatos jelenlét) foglalkozásra. Még süti sütő órák is vannak az újdonsült anyukák számára. Ha érdekel, összegyűjtöm neked.” – feleltem.
Miközben a barátnőm üveges tekintettel tovalökte a totyi alatt a hintát, már csak annyit mondott: „Nem bírom ezeket a programokat. Erőltetettnek találom őket és kimerítenek, de köszi a tanácsot.” Pontosan ugyanott nyomott a cipő nekem is, friss anyaként én is megéltem a rám zúduló ezerféle bizonytalanságot, küszködtem hasonló lehangoló érzésekkel, így nagyon igyekeztem távol tartani magamtól a barátnőm szenvedését. Arra számítottam, ha bedobom a listámat, hamar átlendülünk ezen a kényes kérdésen: kín elhárítva, pipa, röpülhet tovább gyerekeinkkel a hinta.
Mentségemre, nem én vagyok az egyetlen, aki ebbe a csapdába esik. Láthatatlan kapocs köt össze bennünket, anyákat, vállvetve küszködünk altatással, szobatisztasággal, dackorszakkal és egyéb szülői mizériákkal és egy olyan anyukát sem ismerek, aki még nem adott volna bölcs tanácsot más anyukáknak várakozás közben, Facebook csoportban, játszótéren vagy a közértben.
Lehet, hogy túlságosan is belejöttünk már abba, hogy „anya majd jön, segít, megoldja”. Egy szempillantás alatt váltunk megoldó-üzemmódra, ha más anyák megosztják velünk gyerekneveléssel kapcsolatos aggodalmaikat, bizonytalanságaikat. Miként gyerekeinkkel, velük is így bánunk el: kikérdezünk, infót gyűjtünk, majd temérdek kéretlen tanáccsal hengerelünk.
Kelsey Crowe, szociális munkás és kutató, „odanemfigyelés”-ként utal erre a jelenségre. Crowe szerint, ahelyett, hogy befognánk a szánkat és csak figyelmesen meghallgatnánk a másikat, hajlunk rá, hogy különböző oda nem figyelő-stílusokban reagáljunk, ha kapcsolati problémákról, szívfájdalmakról, betegségekről, gyereknevelési kihívásokról stb hallunk.
A Gordon Módszer ezeket a segítő szándékú, ugyanakkor inkább ártalmas kommunikációs fordulatok KÖZLÉSSOROMPÓKNAK nevezi. És valami megdöbbentő, hogy a magyar mentalitás, a nyelv, vagy a szándék mennyire ezekre épít – és a felismerés, hogy a másik hogy érzi magát, amikor odatoljuk neki. Azt hiszem erre mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve…
Nem mintha nem akarnánk figyelni, épp ellenkezőleg, tetőtől-talpig jót akarunk! Válaszunk abból a vágyunkból fakad, hogy mielőbb könnyítsünk a másik terhén, megoldjuk a nehézségeit, hasznossá tegyük magunkat.
Crowe 5-féle oda nem figyelő stílust azonosított:
A Bölcs. Ki kéretlenül is elénk szórja nagy tudása és éleslátása által lepárolt értékes gyöngyszemeit: meglátásait, megoldásait. Gyakran hangzik ilyesmi a szájából, „Bizony, ki szülőnek áll, élete bizonytalansággal és aggodalommal lesz tele már. A legtöbb, mit tehetünk, megtanulunk együtt élni ezzel a tudattal.”
Az Optimista. Szivárványpónis, rózsaszín szemüvege folyvást a dolgok napos, boldog oldalát láttatja vele. Neked is elcsilingeli „Szülőnek lenni a legnagyobb öröm e Földön, hogyhogy nem vagy hepi? Nem érzed, mekkora kegy az anyaságban minden egyes perc?”
A Vészmadár. Minden helyzetben megleli, min lehet még aggódni; hogyan dőlhet romba mindannyiunk sorsa, mi lehet a legrosszabb forgatókönyv, és persze hangoztatja. Gyakran hallod a szájából, „Ó, Egek!- Ez szörnyű! Azt mondják az okosok, ha nem oldod meg mielőbb ezt a kérdést (pl. altatás, szobatisztaságra nevelés), akkor teljesen elveszítheted az irányítást, és a következmények beláthatatlanok. Mi van, ha leáll az agyfejlődése attól, hogy nem alszik eleget?”
A Szakértő. Ténykérdésekre fókuszálva gyakran fel sem tűnik neki, hogy idegileg éppen most készültünk ki. Aggodalmunkra válaszolva „Utánanéztél már ennek és amannak? Beszélned kellene egy szakemberrel erről a dologról. Rágugliztál, kotortad a neten, könyvtárban, tudakozóban, fészbúk csoportban, gyakori kérdéseken??”
A Mindenrólaszól. Minden út hozzá vezet, bármely témát képes maga felé kanyarítani és saját sztoriját, problémáját beleszőni, az énisizmus nagymestere. „Ó, hát velem ugyanez volt, tisztára szenvedtem, olyannyira idegállapotban voltam, hogy egy idő után aludni sem tudtam bla bla bla….”
Crowe szerint időként mindannyian belecsúszunk egyik-másik oda nem figyelő válasz stílusba. Tesszük mindezt azért, mert ha egyszerűen meghallgatjuk egymást, annak nem látjuk valós értékét. Ha csak hallgatunk, úgy hisszük, vajmi kevéssé segítjük barátainkat, gyújtsuk hát be tanácsadói rakétáinkat.
Pedig a szülőtársak legtöbbször tényleg nem várják el, hogy megoldjuk nekik. Végülis, hacsak nem gyerekorvosok vagyunk, úgysem tudjuk gyógyítani hasfájós csecsemőjüket és köztudottan nem nő minden bokorban olyan varázserővel bíró barát, aki meghosszabbítja a szülési szabadságot vagy tenyerén nyújtja a karrier és család közötti összhangot.
A legtöbben csak arra vágyunk, hogy valaki ítélkezés nélkül legyen csupafül.
A GORDON MÓDSZER szülőknek szóló tréningjén több készséget is tanítunk, amivel odafigyelő képességedet fejlesztheted – így lehetsz jobb barátnő, jobb társ, és nem mellesleg jobb szülő.
Olvass tovább az ÉRTŐ FIGYELEMRŐL!
Gyere el és tanuld meg! Aktuális tréningekért katt ide!
Juli Fraga, 2017. október 9, The Washington Post