"...a gyerek abból ért, ha következményei vannak annak, amit megtesz..."
Így szólt pár napja egy hozzászólás egy bejegyzésünknél, aminek a témája a szülői hatalom bevetése, a félelem nevelésre való használata volt.
És ez elgondolkodtatott.
Bár a hozzászólással összességében nem értettem egyet, ez a része nagyon igaz. A gyereknek tudnia kell, hogy a viselkedése milyen következményekkel jár. Sőt! Ez annyira igaz, hogy azt is mondhatnánk, a férjemnek/feleségemnek/kollégámnak/főnökömnek/szomszédomnak/páromnak/barátomnak/testvéremnek/anyámnak/apámnak stb. tudnia kell, hogy a viselkedése következményekkel jár.
Ugyanakkor a hozzászóló szerint a "ha nem fogadsz szót, nem megyünk fagyizni" válasz megfelel ennek az elvárásnak. És ezen a ponton pedig úgy gondolom, hogy erről beszélnünk kell! Egy annyira sokrétű problémára leltem itt, hogy ahányszor rágondolok, mindig egy újabb probléma merül fel vele kapcsolatban. Így a következő napokban, néhány bejegyzésen keresztül igyekszem körbejárni a témát. Vagy legalább egy részét...
Ebben az első bejegyzésben szeretnék tehát a következmény és a büntetés közötti különbséggel, ezeket a fogalmakat kísérő tévedésekkel és ámításokkal foglalkozni.
Dr. Thomas Gordon szavait hívom hát segítségül...
"Ha van olyan olvasó, aki úgy gondolja, hogy a szülő jutalmazó és büntető hatalma – illetve, hogy jutalmakat ígér, és büntetésekkel fenyeget – végül is sikeres kontrollt jelent a gyerek felett, akkor az egyik szempontból igaza van, egy másik szempontból viszont téved: a szülői hatalom bevetése ugyanis bizonyos feltételek mellett hatékonynak látszik, de más körülmények között tökéletesen meddőnek.
A mellékhatások ... mindegyike negatív: az „idomítás” nemegyszer szorongóvá és idegessé teszi a gyerekeket. Az sem ritka, hogy dühödt, bosszúra éhes érzésekkel fordulnak szembe „idomítóikkal”; a nehéz vagy kellemetlen érzéssel társuló viselkedést nehezen tanulják meg, és a stressz hatására gyakran össze is omlanak testileg vagy érzelmileg. ...
A hatalom ereje csak bizonyos feltételek mellett működik. A szülőnek rendelkeznie kell ezzel a hatalommal: jutalmainak elég vonzóaknak, a büntetéseknek pedig elég elrettentőeknek kell lenniük. Van más előfeltétel is, éspedig hogy a gyerek függjön a szülőtől: minél nagyobb a függősége, annál erősebb felette a szülői hatalom.
Ez bármely emberi kapcsolatban igaz. ...
Csakhogy minden embernek addig van hatalma a másik felett, amíg ez utóbbi szűkölködik, nélkülöz, tehetetlen, gyenge, vagyis kielégítetlen igényei miatt függő helyzetben van. Ahogy a gyerek egyre kevésbé lesz tehetetlen, ahogy igényei kielégítésében egyre kevésbé függ anyjától-apjától, úgy veszti el hatalmát fokozatosan a szülő, aki rémülettel tapasztalja, hogy
a gyerek növekedésével párhuzamosan egyre kevésbé hatnak azok a jutalmazások és büntetések."
"A hatékony én-üzenetnek tartalmaznia kell egy harmadik részt is - a gyerekeknek tudniuk kell, miért jelent problémát a viselkedésük. Ezért fontos elmondani nekik azt a kézzelfogható és konkrét következményt, amelyet a szülőre nézve jelent a viselkedésük. Leggyakrabban a kézzelfogható és konkrét következmény az, ami pénzbe, időbe, többlet munkába vagy kellemetlenségbe kerül a szülőnek. Esetleg meggátolja valamely cselekedetében. Lehet, hogy fizikailag árt, fáraszt, fájdalmat vagy kényelmetlenséget okoz.
Amikor teljes, háromrészes konfrontáló én-üzenetet küldünk, megfogalmazzuk a gyereknek az egész helyzetet: a problémát jelentő viselkedését, hogy hogyan érzünk ezzel kapcsolatban, és milyen kellemetlen következményt kell elszenvednünk emiatt. ...
Ne feledjük, az én-üzenetek használatának lényege, hogy a gyermek változtasson viselkedésén. Általában nem elég elmondani az elnemfogadható viselkedést, és hogy dühösek vagy csalódottak vagyunk. Azt is tudniuk kell, miért. ...
Az én-üzenetek nemegyszer megdöbbentő hatásúak. Sok szülő meséli nekünk, mennyire meglepődtek gyerekei, amikor szüleik valódi érzéseiről hallhattak. ...
A gyerekeknek – csakúgy, mint a felnőtteknek – néha fogalmuk sincs, hogyan érint másokat a viselkedésük. Saját céljaikra figyelvén esetleg egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy milyen következményekkel jár a másik emberre nézve, amit éppen csinálnak. De amint megmondják nekik, többnyire igyekeznek tapintatosabban mozogni: a figyelmetlenség figyelmességgé alakulhat. ...
A felnőttek általában alábecsülik a gyerekek együttműködési hajlandóságát: ha tisztességesen és nyíltan megmondják nekik, mit érez viselkedésük nyomán a felnőtt, többnyire szívesen vannak tekintettel ezekre az igényekre. A gyerekek finoman reagálnak és felelősséget is szívesen viselnek, amint a felnőtt egy picit is lemond fölényéről." (Dr. Thomas Gordon P.E.T. A gyereknevelés aranykönyve)
Így visszatérnék a bejegyzés elején említett fagyizós büntetés példához. A "szófogadással" egy külön cikkben foglalkoznék, illetve szót ejtettem róla az "Elég jó szülő online konferencián" is.
Tehát konkrét helyzetet melléképzelve, ilyen lehetne egy hatékony konfrontálás:
"Ha nem tudunk időben elindulni, ahogy megbeszéltük, be fog zárni a fagyizó, lemaradunk róla." vagy "Megbeszéltük, hogy amikor elkészülsz a leckével elmegyünk fagyizni. De úgy látom csak akkor írod, ha szólongatlak miatta, és ettől már nagyon türelmetlen vagyok, elmegy így a kedvem a jó programtól is."
