"A szülő–gyerek kapcsolat legalapvetőbb sajátossága a következő: a szülő „pszichológiai mérete” nagyobb, mint a gyereké. A gyerek szemével nézve a szülő nem azonos méretű vele, akármilyen idős is a gyerek. Nem testi méretükre gondolok (bár a kamaszkorig ez a különbség is fennáll), hanem inkább „pszichológiai méretükre”. A gyerek önmagánál majdnem mindig nagyobbnak látja a szülő „pszichológiai méretét”, és ez olyan kifejezésekben is tetten érthető, mint például: „Az én óriási apám”, a „Nagyfőnök”, „Az apám beárnyékolta egész életemet”, „Nagyon nagynak láttam”, „Rengeteget küszködöm máig is, hogy szüleimet visszaszorítsam egy normális méretre.”
Kezdetben minden gyerek valamiféle istennek tekinti szüleit.
Ezt a méretkülönbséget nemcsak azért érzékeli a gyerek, mert szülei nagyobbak és erősebbek, hanem mert nagyobb a tudásuk és hozzáértésük is. Az egészen kis gyerek úgy gondolja, nincs olyan dolog a földön, amit szülei ne tudnának, vagy amire ne lennének képesek. Csodálja megértésük skáláját, előrejelzéseik pontosságát, ítéletük bölcsességét. ...
Mindig csodálkoztam, amikor azt láttam, hogy fiatal szülők könnyen felfedezik ugyan visszamenőleg saját szüleik tévedéseit és hibáit, de masszívan ellenállnak annak a gondolatnak, hogy netán ők maguk ugyanolyan kevéssé bölcsen és hibás ítéletekkel alakítják saját gyerekeikhez fűződő kapcsolatukat. Bármennyire érdemtelenül is, minden szülőnek nagyobb lesz a pszichológiai mérete, mint a gyereké, és ez fontos forrása a gyerek feletti szülői hatalomnak." Dr. Thomas Gordon P.E.T. A gyereknevelés aranykönyve
