*a rövid válasz: igen.
⭐️A hosszabb válasz:
Az úgy nevezett time-out gyakorlata az 1950-es évek óta bevett fegyelmezési eszköz. Sajnos sokan a mai napig a "jószándékú hatalom", a "jóságos diktátor" elfogadott eszközének, kegyes büntetésnek tekintik. Sokakban igazolást nyer a sarokba állítás vagy kiküldés (és hasonlók) azzal az indokkal, hogy nem valósul meg konkrét fizikai bántalmazás. Hurrá.
Ugyanakkor evolúciós szempontból az elkülönítés, kiközösítés a büntetés egyik legősibb formája, aminek mindig is magas kockázata és súlyos következményei voltak. A társas lények, mint amilyen az ember is, alapvető fizikai-, biztonsági- és társas szükségleteiket csakis a csapat, a család közösségében tudják kielégíteni. Vagyis az ettől való megfosztás alapvető szükségletek kielégítését érinti - és az agyban is ennek megfelelően alsóbbrendű, ősi szinteken hat.
2014-ben a Time Magazin cikkében Daniel Siegel közölte tanulmányának eredményeit, melyek a time-out, a szociális izoláció kapcsán tabukat döntögetnek.
"A legtöbb esetben az elkülönítés elsődleges élménye a gyermek számára az elszigeteltség. Még akkor is, ha türelmesen és szeretetteljesen hajtják végre, az elkülönítés/kiküldés megtanítja nekik, hogy amikor hibáznak, vagy ha nehéz érzéseik vannak, magukra maradnak – a gyerekek ezt az ismétlődő élményt teljes elutasításként élik meg."
A szerzők azzal érvelnek, hogy amellett, hogy a gyerekek elszigetelten érzik magukat, az elkülönítés gyakran hatástalan, és dühösebbé teszi a gyerekeket, mint korábban voltak. "
🩷Ha a gyerek egy konkrét helyzetben magára, a társaira vagy a környezetére veszélyes, a viselkedés békés megállítása és a gyermek kiemelése az adott helyzetből ugyanakkor szükséges. Csak nem mindegy, hogyan történik❗️A kiemelt gyermeket semmiképp nem szabad érzéseivel, dühével, csalódottságával, szégyenével magára hagyni, kiközösíteni, egyedül elkülöníteni, elszigetelni. A kiemelést semmiképp ne hívjuk, ne nevezzük büntetésnek! Maradjunk a "problémával küzdő" gyermekkel, biztosítsuk őt szeretetteljes jelenlétünkről, érzéseinek elfogadásáról.
"Ez veszélyes. Ezt most elteszem, mert látom nem tudod magadtól abbahagyni."
"Nagy indulat van benned. Menjünk kicsit félre, amíg ezt kidolgozod magadból."
"Itt vagyok veled. Nagyon dühös vagy. Megvárom veled, amíg a nagy érzés elmúlik. Később együtt visszamegyünk játszani."
🩷Amennyiben a gyermek büntetésként éli meg a helyzetet, a valódi tanulás, fejlődés lehetősége ki van zárva. Számíthatunk viszont ellenállására, dühére, elutasítására, bosszújára. Ehelyett lehetőségünk van fenntartható, működő feszültség, szorongás- és dühkezelő stratégiát, működő eszközt tanítani a gyerekeknek, ha érzéseit nem egyedül, magába fojtva kell kezelnie, hanem megtanulhatja őket beazonosítani, feldolgozni, megélni, és biztonságosan kifejezni.
🩷"Sürgősen ki kell tűznünk a célt, hogy megtaláljuk és megtanítsuk a másokkal való bánásban a tekintély és a hatalom hatékony alternatíváit; olyan alternatívákat, melyekkel elegendő bátorsággal, autonómiával és önfegyelemmel felruházott embereket fogunk nevelni..." Dr. Thomas Gordon Tanítsd gyermeked önfegyelemre
