"TŰR - ELEM", avagy a szülők francia diétája


Türelem: Neked elég van belőle?

Amikor anyává lettem, rádöbbentem, hogy nekem koránt sincs annyi, mint hittem.

Ergo, gyúrni kezdtem, hogy megnöveljem, kifejlesszem. Gyertya fölé tartva a kezem, akarattal visszatartva lélegzetem, egyre nyújtva az időtartamot- na, nem, most csak vicceltem. Valójában részt vettem egy online fakír-tréningen; hozattam egy ostort bugacról, amit edzek a hátamon, miközben azon filózom, miért is nem jött össze az aznapra előírt türelem-adagom és rendeltem egy DIY harakiri-készletet is emezenről, ha minden kötél (ostor) szakad.

Mikor ezeket itt mind megelégeltem és még rá is tanultam, azt gondoltam, tévúton járok, így csak zsákutcában gyorsítok. Mondom, mire jutottam.

* Türelem, vagyis tűr-elem:1) egyrészt valamit eltűrök, ha pedig valamire már ezt mondom, hogy tűröm, és az nem a ruhaujjam, akkor az már sugallja, hogy nem jó, de elviselem, nem jelzem, hogy bánt, fáj, elég, kínos nekem, csak hősiesen a békát benyelem.


2) másrészt „elem”, ami egyszer lemerül, kifogy, véges. Újratölthető ugyan, de akkor is le fog merülni és valahogy az a sejtelmem, hogy egyre merülékenyebb lesz, egyre több töltést igényel, végső soron pont úgy csinál, mint az eddigi okostelefonjaim, vagy a laptopom, a végén már csak folyamatos töltés mellett kotyog el.

* A türelem az anyák kötelező kiegészítője. Kezdődik már azzal az elmebajjal, ahogy szülsz: Ja, hogy te császárral? - nem tűrted azt a fájdalmat? Nem vagy igazi anya! Kértél epidurált? - nem tűrted azt a fájdalmat? Nem vagy igazi anya! Folytathatnám még hasfájással, szoptatási mizériákkal, alvási nehézségekkel, de a lényeg, amit éreztetni szeretnék, változatlan: valahol az munkál bennünk, minél több szenvedésben volt anyaságunkkal kapcsolatban részünk, amit "méltósággal viseltünk", annál nagybetűsebb anyukák lehetünk. Kimondva-kimondatlanul, a társadalom és magam is elvárom, hogy egyik legfőbb szuperképességem ez legyen: a türelem, avagy békanyelés kecsesen.

* Mert a gyerek az abszolút első, a prio 1, a numero uno, minden(ki) más csak őutána jön a sorban, alá rendelődöm. Áll a hivatalos anyai munkaköri leírásban.


* Amellett, hogy megértem, nem értek egyet vele, mert veszélyeket látok benne.

- például, hogy kis Nérót nevelek, akinek a saját szükségletein és főleg igényein túl mindenki más szükségletére nézve vakfoltja lesz

- netán azt a mintát adom át, hogy anyaként nyissz az addigi identitásomnak és megyek szolgáltatni és végső soron szolgálni kicsinyke új istene(i)met.

- lassan másokat is sikerrel magam fölé gyűrök (viszlát, egyenrangú kapcsolatok!), apró lépésekben önként a tornasor végére kerülök, majd azon kapom magam, hogy vajon kiknek az életét élem is én, már szédülök.


Ha a szükségleteimet megtagadom, alárendelem (mert egy anyuka ne akarjon annyira önmegvalósítani, vagy just for fun hobbizni, mikor a gyerek tornacuccát kellene kimosni, az ágyneműt vasalni és mindenkinek tízórait csomagolni), akkor csak nyelem a békákat szépen sorba, persze, drágám, mosva-vasalva-csomagolva, nyelem, addig egészen, amíg már képtelen leszek még egy továbbit nyelni, sőt a többi is vissza fog kéredzkedni és a sok felgyűlt cucc úgy robban ki belőlem, hogy az ég tudja, mikor, hol és ki lesz az, akit majd azzal ledózerolok, őt az ég áldja majd meg, a következmények beláthatatlanok.

Az is előfordulhat, hogy van tehetségem és edzettem is, igen jól megy a békanyelés és bent is tudom őket tartani. Ettől még ott vannak, s ha nem robbanok kifelé, robbanok hát szép csendben befelé és fejlesztek magamnak valami finom kis betegséget, netán balesetet.

Még távolabbra tekintve, ha évek hosszú során életem fő rendezőelve, hogy ily békanyelősen kiszolgáljam a gyerekemet (és már minden szerettemet), arról fogok csak tudni, hogy nekik mire van szükségük, saját szükségleteim, preferenciáim, kedvteléseim, határaim; végső soron anyaságon túli identitásom észre sem veszem, elfelejtem.

Így mikor a gyerekem kirepül(ne) -elhagy, hol a hála, a jutalom, hát ezért tettem ki a lelkem és nyeltem? - 1) nehezen engedem. Kirántja alólam biztos szőnyegem, szerepem, viszi magával mindenem, az életem. 2) Kiüresedem, mert utóvégre "csak" anya voltam, és aki azon kívül vagyok és lehetek, már nem is ismerem (sőt, lehet, hogy a férjem sem..).

Huh, messze visz mindez, ennyire nem akarok a negatív tartományokba elmenni, szerintem valamelyest sikerült érzékeltetni, hogy van ezzel a békanyeléssel itt egy kis bibi. Mást ne mondjak, nem lehet büntetlenül - még önmagunkat se - megerőszakolni.

Tényleg azt akarom, hogy még több békát legyek képes leengedni a torkomon?

Thomas Gordon szemlélete kínál a feloldáshoz egy másik értelmezési keretet:

#1: a gyerekemnek joga van ahhoz, hogy szükségleteit kielégítse.

#2 (kapaszkodjunk, durva lesz!): nekem, az anyjának, pontosan ugyanannyi jogom van ahhoz, hogy szükségleteimet kielégítsem (de tökre annyi, kilóra, dekára, grammra, frankón kimérve).

Mert egyenrangú emberek vagyunk, demokratikus szellemben működünk (legalábbis törekszünk), adjuk-vesszük egymásnak kölcsönösen a szeretetünk-tiszteletünk.

Arra jutottam a fentiek után, hogy békanyelőcső-tágító műtét helyett, két nagy területfejlesztésbe lenne fontos beruháznom (és ezek korántsem egyszerűbbek, gyorsabbak vagy fájdalommentesebbek):

1. önismeret és 2. kommunikációs készségek.

Önismeret alatt itt arra gondolok például, hogy ismerem és tiszteletben tudom tartani saját énhatáraimat, meddig tartok én, az életem, a problémáim, érzelmeim, szükségleteim és hol kezdődik a másik. A gyermekem viszonylatában külön nehezítő tényező, hogy mi ketten tényleg onnan indultunk, hogy egyek voltunk.

Ha sír, mert egyest hozott az iskolából, akkor most nekem van problémám vagy neki? Kinek kell itt akcióba lépni? Ha üvöltök vele, mert elejtette a kedvenc bögrémet, az az ő tettéről szól vagy bennem dolgozik valami?

Milyen viselkedéseit tudom őszinte vállrándítással fogadni "én nem bánom", hovatovább "welcome" és hol van az a pont, a határvonal, ahol elkezdek nyelni? Fektetés után, amikor az első pohár vizet kéri? amikor a kakaót? amikor a kedvenc plüssállata hatodik váltás ruháját is keressem még elő? amikor még eszébe jut, hogy éhes is? vagy amikor mindezek után közli, hogy mivel evett, fogat is kell mosni? satöbbi, te is tudnád szerintem folytatni. Hol nyeltem le az első békát és mely ponton fogok robbanni? Ez két nagyon fontos GPS koordináta, meg kell tudnom határozni. Ezeket pedig mindenki maga tudja egyénileg kalkulálni, csak ott, csak akkor, ráadásul ezek a pontok, határvonalak folyton imbolyognak.

Amit teszek, apró lépésekben haladok az önismeret útján és egyet már bizton tudok, ha fáj a fejem, kijön belőlem a sárkány, ezért minden gyógyszerkritikus önérzetemet félretolva, mióta anya vagyok, beszedem azt az átkozott fájdalomcsillapítót és várok.

Gordon tanfolyamokon tudunk támogatni e téma kapcsán azzal, hogy letisztult rendszerben kaphatsz és fogalmazhatsz válaszokat arra,

* milyen támpontokat végy figyelembe, amikor az elfogadási-, tűréshatáraidat keresed, milyen befolyásoló tényezőkkel számolhatsz.

Ami pedig a kommunikációs készségeket illeti:

* hogyan előzheted meg, hogy békák repüljenek a szád felé

* mit tudsz tenni, ha azon kapod magad, hogy elkezdted őket lenyelni

*végső soron, ha az önismeret útján megtaláltad a tűréshatárodat, hogyan tudod azt tiszteletben tarta(t)ni úgy, hogy a gyerekednek és neked is jó legyen (a sanyarú sorsú békákról nem is szólva).

Várunk szeretettel, ha te sem kívánod a gólyadiétát tovább folytatni!

Mi a (vízilovakkal) békákkal vagyunk!

Tréningek szülőknek ITT!


#lehetmásképp #gyerek #gyereknevelés #türelem #Gordontréning #szülő #GordonModszer

Jognyilatkozat:  A Gordon módszer jogvédett. Gordon tanfolyamot kizárólag a kaliforniai Gordon Intézet kiképzett oktatói tarthatnak, Magyarországon és a határon túli magyar lakta területeken a Gordon Kiadó Magyarország Kft. és a LET Hungary Kft., mint nemzeti képviseletek, keretein belül. 

Adatkezelési szabályzat

© 2020 by Gordon Kiadó Magyarország Kft. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now