A harag elengedése

Forrás: Linda Adams, a GTI elnökének cikke, fordította Szomora Virág

„Úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit.”

„Nem éreztem, hogy az én igényeim olyan fontosak, mint az övéi.”

„Nem akartam megbántani az érzéseiket.”

„Féltem, hogy elveszítem a munkámat/kapcsolatomat/barátságomat, ha beszélek.”

Bár a fenti kijelentések elég ártalmatlannak tűnhetnek, valójában potenciális problémát jeleznek, mert mindegyik kijelentés magában foglalja azt, hogy nem mondjuk ki, mi jár a fejünkben valójában. A kapcsolat fenntartása vagy a munkahely megtartása érdekében az igazság rejtve marad, aminek eredménye gyakran harag és düh - a másik emberre és végső soron saját magunkra.

A harag talán a legbonyolultabb az összes érzelmünk közül, és azt hiszem, joggal állíthatjuk, hogy a legtöbbünknek ellentmondásos érzései vannak vele kapcsolatban - akár a sajátunkról, akár valaki máséról van szó. Életünk során rengeteg negatív tapasztalatot szereztünk vele kapcsolatban, ezért erős késztetést fejlesztettünk ki arra, hogy tagadjuk és elkerüljük. Pedig tudjuk, hogy a jelenléte arról árulkodik, hogy valami jelentős dolog zajlik bennünk - valami, ami igazán fontos.

Nem arról a dühkitörésről beszélek, amit akkor érzünk, amikor az előttünk haladó nagyon lassan vezet, és amikor végre megelőzzük, látjuk, hogy a mobiltelefonján beszél. Ebben a műben arról a fajta haragról szeretnék beszélni, amely útjában áll annak, hogy teljes mértékben működőképesek legyünk, megakadályozza, hogy kifejlesszük egyedi képességeinket - megakadályozza, hogy autentikus önmagunk legyünk.

A harag és a düh egyik fő oka az, hogy saját szükségleteinket félretesszük; saját fejlődésünket gyakran feladjuk a másik javára. Ez bármilyen kapcsolatban előfordulhat - házastársak között, szülők és gyerekek között, a munkahelyen, egy baráttal.

Íme néhány példa:

• Másik városba költözni, hogy a házastársunk új munkahelyének közelében legyünk, ami azt jelenti, hogy otthagyjuk saját munkahelyünket és a várost, amit szeretünk.

• A gyermekvállalás elhalasztása, amíg a házastársad „megtalálja önmagát”.

• Felnőtt gyermeked/gyermekeid anyagi segítése, miközben feláldozod saját szükségleteidet.

• Egy idősödő szülő gondozása, miközben a testvéreid folytatják mindennapi életüket.

• Minden idődet a gyermekeid nevelésére fordítod, és nem szánsz időt más fontos szükségleteid kielégítésére.

• Beletörődsz abba, hogy esténként és hétvégén sok plusz órát dolgozol, ahelyett, hogy olyan dolgokkal töltenéd az idődet, amiket élvezel.

Amikor ilyen döntéseket hozunk, azok elfogadhatónak tűnhetnek számunkra. Azt gondoljuk: „Tudok alkalmazkodni - a kapcsolatom fontosabb”. „Ha a gyerekek nagyobbak lesznek, lesz időm magamra is”. „Ez nem tart örökké.”

De minden alkalommal, amikor úgy döntünk, hogy félretesszük a saját fontos szükségleteinket, hogy valaki máséhoz igazodjunk, kockázatot vállalunk. Ez különösen igaz, minél tovább tart a helyzet. Minél tovább maradnak kielégítetlenül a szükségletek és vágyak, annál valószínűbb, hogy harag és düh lesz a következménye. És annál valószínűbb, hogy a másik személyt fogjuk hibáztatni a döntésünkért, azaz „Ha te nem lettél volna, akkor...”.

Ha azt választjuk (és ez egy választás), hogy megrekedünk a haragban és a neheztelésben, akkor a status quo megmarad - nem kell szembenéznünk azzal, amit mélyebb szinten érzünk. Nagyon valószínű, hogy ha azt választjuk, hogy így kezeljük a haragot és a neheztelést, akkor egyre inkább tehetetlennek, áldozatnak fogjuk érezni magunkat, másokat hibáztatunk azért, ami velünk történik, és kevés felelősséget vállalunk a saját életünkért. Ahogyan egy izom elsorvad a használat hiánya miatt, ugyanúgy a saját érdekünkben való cselekvés képessége is elsorvad. Ha újra és újra a kielégítetlen status quo fenntartása mellett döntünk, egyre kevesebb képességünk és bátorságunk lesz olyan változtatásokra, amelyek jelentősen javíthatnák életünk minőségét.

Ha hajlandóak vagyunk a haragot érezni és beismerni, hogy van haragunk, az nagyon katartikus lehet. A harag tisztánlátást hozhat. Élesen tudatosíthatja bennünk, hogy mi a baj - és megmutathatja, hogy túlságosan boldogtalanok vagy elégedetlenek vagyunk a fennálló helyzettel ahhoz, hogy tovább éljünk vele. Motiválhat bennünket arra, hogy cselekedjünk. A kihívást az jelenti, hogy ezt úgy fejezzük ki, hogy a lehető legnagyobb eséllyel hallgassák meg, és a legkisebb eséllyel károsítsuk meg a kapcsolatainkat vagy önmagunkat. Ehhez mélyebbre kell hatolnunk, hogy kiderítsük, mi rejlik mögötte.

Mi van a düh alatt?

Nagyon gyakran a harag másodlagos érzelem - van alatta egy másik, alapvetőbb, elsődleges érzés, és ez a félelem. Félelem attól, hogy az érzéseid kifejezése véget vetne a kapcsolatnak, félelem attól, hogy megbántod a másik személyt, vagy hogy megbántanak, félelem attól, hogy nem felelsz meg mások elvárásainak, félelem attól, hogy megváltoztatod a status quo-t, félelem attól, hogy felfedezd a saját szükségleteidet és legyen bátorságod végigvinni, hogy teljesítsd azokat.

Ahhoz, hogy hajlandóak legyünk felfedezni, mi rejlik a harag mögött, felismerni, elfogadni és végül cselekedni is bátorság kell. És készség is kell hozzá. Az, hogy ítélkezés vagy értékelés nélkül meghallgatod magadat, vagy megkérsz egy közeli barátot, hogy értő figyelemmel hallgasson, elengedhetetlen ahhoz, hogy felfedezd, elismerd és elfogadd, hogyan és mit érzel. Közelebbről megvizsgálva, meglepődve fedezheted fel, hogy a mélyebb érzéseid és szükségleteid egészen mások, mint ahogyan eddig hitted. Ha lejutsz az érzéseid legmélyére, a harag szétoszlik és feloldódik, ami megkönnyebbülést, megnyugvást, gyógyulást, motivációt, sőt felvidító élményt jelenthet.

Az önfeltárás ezután könnyebben megy, mert kapcsolatba kerültél a legbelsőbb érzéseiddel és szükségleteiddel. Amikor élesen tudatában vagy annak, hogy mit érzel, nagymértékben csökken az a hajlam, hogy másokat hibáztass „Te-üzenetekkel” vagy agresszívan lépj fel.

Nem kell félned a haragodtól, és nem kell abnormálisnak vagy egészségtelennek tartanod. Természetes, hogy dühösnek érzed magad, ha a szükségleteid blokkolva vannak. Ha megtanuljuk elfogadni a haragot, mint érvényes érzelmet vagy reakciót, az az első lépés a haraggal való megbékéléshez.

A megoldás itt kezdődik...